Rába-Duna-Vág ETT

hírek

Információs nap – az új pályázati felhívás bemutatása

Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás 2021. november 9-én és 10-én információs napot tartott online formában magyar és szlovák nyelven egyaránt, amelyen a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítására vonatkozó, 4. prioritási tengelyű (SKHU/WETA/2101) pályázati felhívás került bemutatásra.

Az online térben Németh Zoltán, az RDV ETT elnöke nyitotta meg az információs napot, kiemelve, hogy a Kisprojekt Alap a szlovák–magyar Interreg Program egyik legsikeresebbje, amely eddig 6 millió euró értékben csaknem 120 pályázatot támogatott, ez a projektpartnerekkel együtt 250 szervezetet érint. Vasi Emma, az RDV ETT igazgatója, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás szerepét hangsúlyozta, majd a határtérség fejlesztésében és az együttműködésben elért eredményeket  vázolta fel.  A jelenleg meghirdetett pályázati felhívás ERFA-ból származó teljes összege csaknem 620 000 EUR, amely még valamelyest növekedhet a pályázatok elbírálásáig. A Kisprojekt Alap 20 000 EUR és 50 000 EUR közötti támogatást tud nyújtani a pályázók számára. A pályázati felhívások benyújtási határideje 2021. december 3., a megvalósításé pedig 2022. április 30.

A virtuális találkozón az önkormányzatok, közintézmények, az iskolák, a civil szervezetek, a polgári társulások, a helyi akciócsoportok képviselői vettek részt, 190 jelentkező regisztrált az eseményre. Ismertetésre kerültek a pályázati felhívás céljai, aktivitásai, célcsoportjai, a támogatott tevékenységek, a várható eredmények, a fenntarthatóság, valamint a pénzügyi támogatásra vonatkozó egyszerűsített formanyomtatványok. A tájékoztató nap keretén belül konkrét tapasztalatok is megosztásra kerültek, valamint kérdésekre is volt lehetőség.

A hír forrása: Rába-Duna-Vág ETT

Az eredeti hír ide kattintva olvasható.