Tag Archive for: Banat-Triplex Confinium ETT

Tánc és zene határok nélkül

Makó Város Önkormányzat, Nagyszentmiklós és Zsombolya Város Önkormányzatának közös projektet nyert a Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 „Dance and Music” címmel. A projekt legfőbb célja: A helyi történelmi, zenei kulturális értékek, és néphagyományok bemutatása művészeti programokon keresztül az ETT területén.

ExpoTrain SME

A projekt alapvető célja a BTC ETT és Észak –Bácska területén lévő aktív kis- és közép vállalkozások versenyképesebbé tétele, tapasztalatcsere egymás között leküzdve a határ okozta akadályokat. Lehetőséget nyújtani a fejlődés előmozdítására. Szakmai kiállítás (EXPO) szervezése Mórahalmon, mely során a KKV-k bemutatkoznak egymásnak, valamint erősíthetik kapcsolataikat.

A projekt keretében a már meglévő KKV adatbázis további fejlesztése, bővítése a cél. Intézménylátogatásokkal, tanulmányutak szervezésével szeretnénk esélyt adni a legjobb gyakorlatok átadására. Kanizsán képzések szervezésével, alkalom nyílik a vállalkozásoknak számítógépes és nyelvtudásuk bővítésére, valamint szakmai műhely során tanulhatnak és Európai Uniós tapasztalatokat szerezhetnek szakértőktől.

Kultúrális rendezvénysorozat megvalósítása

Banat-Triplex Confinium ETT sikeres pályázatot nyújtott be a Külgazdasági és Külügyminisztérium felé „Kultúrális rendezvénysorozat megvalósítása” címmel, melynek eredményeként 5 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

2018 BTC EGTC, a régió innovációs hídja

A 2018 BTC ETT, a régió innovációs hídja című 2018-ban négy nyelven megjelent kiadvány a Külgazdasági és Külügyminisztérium ETT-17-0001 pályázati azonosítószámú működési és fejlesztési támogatásával valósult meg. A kiadvány bemutatja a BTC ETT létrehozásának célját, szervezetét, tagságát. Tájékoztatást tartalmaz a BTC ETT Stratégiai Tervével összhangban álló akció terveket (Agroclimate IB, Balkán kapu IB, Agglomerációs IB- Integrált, határon átnyúló agglomerációs beavatkozás, Bartók IB- Integrált, határon átnyúló kulturális innovációs beavatkozás), a projektfejlesztési szakmai műhelyek munkáját, továbbá külön kiemeli a Magyar-Szerb Nemzetközi Inkubációs Központ fejlesztési projekt ismertetését. Hírt ad a szervezet kezdeményezéseiről, így az „Üzleti partnerkereső portál” elindításáról és a Mórahalom és Makó együttműködésével megvalósított „Fürdőprogram”-ról. A BTC ETT nemzetközi szakmai rendezvényeken való részvételeit és a nemzetközi hálózati együttműködéseket is bemutatja röviden.