Pannon ETT

Információ

Megosztás

A pécsi székhelyű Pannon Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulást 2012. április 18-án regisztrálták a magyar-horvát-szlovén határtérségben. A Társulásnak jelenleg 66 tagja van, ebből 47 települési vagy megyei önkormányzat, valamint 2 szakmai szervezet: a Pécsi Tudományegyetem és a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az ETT működési területe a Zalai-dombságot, a Balaton déli partját, a Mecseket, a Villányi-hegységet, a Drávamelléket, a Drávaközt, a Muraközt, a Duna-Dráva Nemzeti Parkot és a Papuk Nemzeti Parkot érinti.

A Társulás célja, hogy az Európai Unió társfinanszírozásában, területi együttműködésben megvalósuló programok végrehajtása révén, a Társulás jogi személyiségének előnyeit kiaknázva, a lehatárolt települések közigazgatási határain belül, illetve az e területen folytatott tevékenység által érintett további területekre való kihatással, közös és együttes fejlesztési program kidolgozása mellett, lehetővé tegye és előmozdítsa a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítését és elősegítését.