Tag Archive for: Via Carpatia ETT

Kisprojekt Alap

Partnerségek kialakítása a Via Carpatia tematikus útvonal mentén

A pályázat fő célja a helyi, valamint határon átnyúló turizmus támogatása, amely nagymértékben elősegítheti a régió gazdasági fejlődését. A pályázat keretén belül az EGTC két aktivitásban vett részt: partnerségek építésében és tematikus utak kialakításában.

Tervezzünk közösen

A 2016-os ETT pályázat a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak köszönhetően került végrehajtásra. A pályázat fő célja a Via Carpatia EGTC tevékenységeinek támogatása. A támogatás irodai berendezésekre, propagációs anyagok elkészítésére, valamint a Kisprojekt Alap belső kézikönyv második részének kidolgozására lett felhasználva. A sikeres pályázatnak köszönhetően a Via Carpatia EGTC két felvidéki magyar iskola részére biztosította be az oktatást elősegítő LEGO készleteket és robotokat.

A Via Carpatia korridor déli szakasza mentén lévő partnerségek építése

A pályázat célja a Via Carpatia EGTC tevékenységeinek támogatása. A pályázat keretén belül támogatásra kerül az intézmények közötti együttműködés azon országok között, melyeken a Via Carpatia korridor keresztül halad. A pályázat a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósulhat meg.

REWAFI – Az Európai Unió Kohéziós politikája: Olvass, nézz, keress!

A pályázat az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága támogatásával valósult meg.

A pályázat fő tevékenységei az EÚ kohéziós politikájával, annak történelmével, kialakulásával, politikai és jogi keretével kapcsolatos információk terjesztésére helyezik a hangsúlyt. A disszeminációs eszközök közé a következők tartoznak: könyv, videó, infógrafika, innovációs verseny tesztelése. A pályázat keretében létrejött könyv tartalmazza a kohéziós politika teoretikus, politikai és jogszabályi alapjait, valamint esettanulmányokat az EÚ egyes régióiból. A könyv összegzése és a pályázat legjelentősebb megállapításai egy audiovizuális eszköz (videó), valamint infógrafika segítségével kerültek bemutatásra.  A kohéziós politika terjesztése érdekében egy verseny tesztelésére is sor került, amely a kohéziós politika segítsígível megvalósított pályázatok bemutatására irányult a kiválasztott régiókban.

Tudásfejlesztés a hozzáadott értékek növelése érdekében

A pályázat legfőbb célja az volt, hogy különféle tanfolyamok végrehajtása által növelje a Via Carpatia EGTC működésének hatékonyságát. A pályázat legfontosabb tevékenységei közé különféle oktatási tanfolyamok megvalósítása tartozott a Via Carpatia EGTC munkatársai számára. Ezek közé a tanfolyamok közé az alábbiak tartoznak: angol nyelvtanfolyam, magyar nyelvtanfolyam, certifikált projektirányítási tanfolyam és előadási készségek fejlesztésére irányuló tanfolyam.

A 20 és 50 év feletti nemzedék humán lehetőségeinek értéknövelése a Kassa Megyei Önkormányzat területén

A benyújtott projekt célja a Kassa Megyei Önkormányzatban élő lakosság foglalkoztatottságának és életszínvonalának növelése a tartósan fenntartható fejlődés biztosítása mellett. A projekt a kassai kerületben élő lakosság két, életkorban különböző célcsoportjára irányult, amelyek összekapcsolása a két nemzedék együttműködése útján gazdagíthatja a fejlődést és a társadalmi kohéziót a kassai kerületben.   A projekt fő célja a 2 specifikus cél megvalósításával teljesült:

Építsünk partnerséget 2020 után is

A pályázat legfőbb célja a határ menti szereplők közötti partnerség létrehozása és fenntartása a 2020-as programidőszakot követően is. A pályázat célja az egyes tevékenységek végrehajtása által érhető el. A projekt legfontosabb tevékenységét 6 egynapos és 2 kétnapos szakmai workshop megvalósítása jelenti a határ mindkét oldalán. A tervezett workshopok lehetővé teszik a résztvevők közti tapsztalatcserét, közös projektötletek létrehozását és a közös problémák megoldását. A találkozók célja közös pályázatok kidolgozása a következő programidőszakra.

I CARE SMART – Innovációs ökoszisztéma az okos idősgondozásért

Az I CARE SMART – Innovációs ökoszisztéma az okos idősgondozásért c. pályázat az Interreg Central Europe 3. pályázati felhívásán belül került jóváhagyásra.

Az I-CARE-SMART pályázat legfőbb célja az innovációk hozzáférhetővé tétele az idősek számára, valamint egy felhasználókra irányuló strukturált együttműködés létrehozása. Az I-CARE-SMART eszközök komplex tárházának kialakítását tervezi, melyek elősegítik az idősek és vállalatok bekapcsolását a felhasználókra irányuló innovációkba.

A pályázatban összesen 13 partner vesz részt, mégpedig a következő országokból: Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Olaszország, Csehország, Ausztria és Németország.