Arrabona ETT
hírek
Határmenti Fenntarthatósági Fórum az Arrabona ETT rendezésében
Információ
Az Arrabona ETT határon átnyúló Kisprojekt Alap pályázatának keretében 2024. május 22-én Határmenti Fenntarthatósági fórumot tartott, melynek délelőtt a Mosonmagyaróvári Városháza díszterme adott otthont, délután pedig egy mosonmagyaróvári étteremben folytatódtak a szakmai beszélgetések és a kerekasztal megbeszélés.
A szakmai fórumon elsősorban felvidéki és magyar tagtelepülések és további települések vezetői, a tématerületet képviselő szervezetek és szakemberek vettek részt. A szakmai előadások sorát egy témaindító előadás nyitotta arról, hogy mit tehetnek a települések a fenntarthatóság jegyében. A nap további részében szakmai előadások keretei között szó volt közétkeztetésben tett fenntarthatósági törekvésekről, a Dunavit Tájvédelmi Társulat tevékenységéről, a fenntartható településfejlesztésről, a városi zöldterületek jó gyakorlatairól.
Az előadások során elhangzott témákat a résztvevők a délután folyamán, kerekasztal-beszélgetés keretei között vitatták meg. A program céljaként megfogalmazódott a határon átnyúló együttműködések előmozdítása és erősítése.
A rendezvény az „Arrabona” HUSK/SPF/2301/3.2/080 számú, “Határon átnyúló együttműködések az Arrabona ETT területén” című pályázat része, amelyet az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Programban meghirdetett Kisprojekt Alap finanszíroz.
Az európai uniós támogatás összege 21 145 EUR.
További információk a Kiprojekt Alapról az alábbi oldalakon találhatók: www.interreghusk.eu, www.spf-west.eu, www.spf-viacarpatia.eu
A hír forrása: Arrabona ETT Facebook oldala