Bejegyzések

Lezárult idénre a Kisprojekt Alap pályázati felhívása

2023. november 15-én lezárult a Kisprojekt Alap idei pályázati felhívása. Az alap továbbra is a kölcsönös bizalom kiépítésére összpontosított, segítve a Rába-Duna-Vág EGTC területén élő közösségeket az erős kapcsolatok kialakításában és az együttműködések sikeres megvalósításában. A támogatott kezdeményezések között szerepeltek kulturális fesztiválok, sportesemények, szakmai rendezvények és gyermek, ifjúsági táborok.

2023-ban 170 millió forinttal támogatja az ETT-ket a Külgazdasági és Külügyminisztérium

2022 év végén a Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdetett az Európai Területi Társulások 2023. évi működési és projektfinanszírozási támogatására. A rendelkezésre álló keretösszeg 170 000 000 Ft volt, melyből pályázónként legfeljebb 17 000 000 Ft volt elnyerhető.

10 éves Rába-Duna-Vág ETT

A három folyó nevét viselő Európai Területi Társulás által elvégzett munka volt a dél-komáromi Csillagerődben megrendezett 5. Duna-konferencia egyik fő témája. A Duna-konferencia fókuszában – mondhatni hagyományos módon – ezúttal is a címbeli térségi gondolkodás szerepelt. Idén azonban pluszjelentéssel bővült a program, ugyanis a résztvevők visszatekintettek a 10 esztendeje munkálkodó Rába-Duna-Vág ETT (RDV ETT) eredményeire is.

Gyakorlati workshoppal folytatódott a Food Industry elnevezésű akcióterv

A Rába-Duna-Vág ETT Food industry (“Az élelmiszeripari tudományos és szakmai intézetek együttműködése a vidéki foglalkoztatás ösztönzésére”) nevű akcióterve 2 343 334,85 EUR ERFA-támogatási értékben a helyi feldolgozóipar és a mezőgazdasági szektor fejlesztését szolgálja.

Jubileumi Kiadvány

A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás 2011-ben alakult, önállóan gazdálkodó, jogi személyiséggel rendelkező, megyei önkormányzatokból álló, nonprofit gazdálkodó szervezet. A Társulás elsődleges feladata, hogy a tagjai közigazgatási területén együttműködési programokat vagy azok egyes részeit, illetve az Európai Unió által és a Társulás részéről elérhető egyéb uniós finanszírozási mechanizmusok útján nyújtott területi együttműködésben létrejövő programokat, projekteket valósítson meg.

A Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás emberek közötti együttműködést segítő stratégiája

Az RDV ETT legfőbb célja, hogy működési területén megerősítse a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót; a különböző fejlesztési tengelyek mellett előmozdítsa a határokon átnyúló regionális együttműködést, valamint a teljes magyar-szlovák Duna-szakaszt lefedő tartós intézményi struktúrát alakítson ki.

SKHU/WETA/2101 felhíváson belül jóváhagyott projektek listája

Az RDV ETT Kisprojekt Alap Monitoring Bizottsága 2022. január 11-én írásbeli szavazást indított, melynek keretén belül az SKHU/WETA/2101 pályázati felhívásra (2021.11.03.-2021.12.03.) benyújtott pályázatok összefoglalása és sorrendjének jóváhagyása történt.

Információs nap – az új pályázati felhívás bemutatása

Rába-Duna-Vág Európai Területi Társaság 2021. november 9-én és 10-én Információs napot tartott online formában magyar és szlovák nyelven egyaránt, amelyen a Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítására vonatkozó, 4. prioritási tengelyű (SKHU/WETA/2101) pályázati felhívás került bemutatásra.